Egy királynő a hatalmas és rettegett varázslónőt, Gray Alys-t küldi el Lost Lands kísérteties vadonjába.
Filmes ajándéktárgyak és ajándékjegyek.
Lépj be a Minecraft világába, ahol a kreativitás a minimum – annak, aki életben akar maradni. Négy szélfútta, fura figura kénytelen összeismerkedni: nem mintha nagyon kíváncsiak lettek volna egymásra, de egy titokzatos átjárón keresztül mindannyian átzuhannak egy izgalmas, kiismerhetetlen és nagyon furcsa másik világba, ahol minden kockákból épül, és csak a képzelet szab neki határt. Ha haza akarnak jutni, akkor rá kell jönniük, mi hogy működik ebben a világban (és meg kell menteniük a malac és zombi formájában érkező gonosz lényektől) – ennek érdekében pedig hosszú vándorútra kell indulniuk egy új barát, egy tapasztalt építőmester (Jack Black) vezetésével. Még szerencse, hogy út közben valamennyien felismernek magukban egy-két addig lappangó képességet, és rájönnek, hogy bennük is pezseg a fantázia: csak hagyni kell szárnyalni. Minden idők legsikeresebb videójátékából végre elkészült az első élőszereplős, mozivászonra álmodott látványos, izgalmas, ötletes és nagyon kockás vígjáték! A főszerepekben pedig Jason Momoa és Jack Black kockul.
A Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz össze: ők Jelena Belova, Bucky Barnes, Vörös Őr, Szellem, Kiképző és John Walker. Miután kijutnak egy Valentina Allegra de Fontaine által felállított halálos csapdából, ezek a kiábrándult figurák veszedelmes küldetésre vállalkoznak; e küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek farkasszemet nézni. Képes lesz-e az össze nem illő banda megváltásra lelni és időben egységbe verődni, vagy inkább elpusztítják egymást?
A történet középpontjában Gray Alys (Milla Jovovich), egy hatalmas és rettegett boszorkány áll, akit egy királynő megbíz, hogy szerezzen számára egy mágikus képességet, amely lehetővé teszi az alakváltást vérfarkassá. Gray Alys társa a rejtélyes vándor, Boyce (Dave Bautista), akivel együtt indulnak el Lost Lands kísérteties és veszélyes vidékére. Útjuk során emberi és démoni ellenfelekkel kell szembenézniük, miközben felfedezik a kívánságok teljesítésének váratlan következményeit.

A film hivatalos szinopszisa szerint Newt Scamander épp befejezte világjáró körútját, mely során aprólékos feljegyzéseket készített a mágikus lényekről. Hazafele tartó útja során néhány békés napot szeretne tölteni New Yorkba, azonban a no-maj (a muggli amerikai megfelelője) Jacob, egy titokzatos ügy, és néhány mágikus lény szökése alaposan keresztbe húzza a számításait. Ráadásul úgy tűnik, nem csak a varázslók világa is veszélybe került.
MÁJUS 11 | VASÁRNAP | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
---|---|---|---|---|---|---|
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
MÁJUS 12 | HÉTFŐ | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
MÁJUS 13 | KEDD | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
MÁJUS 14 | SZERDA | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Egy Minecraft film
akció, animáció, családi (12) |
||||||
Mennydörgők*
akció, kaland, krimi (16) |
||||||
A Kárhozott Vidék
akció, fantasy, kaland (16) |
||||||
MÁJUS 16 | PÉNTEK | 10:00 | 12:00 | 14:00 | 16:00 | 18:00 | 20:00 |
Legendás állatok és megfigyelésük
családi, fantasy, kaland (12) |